A wittenbergi akadémián jogot, majd 1751-53-ban a selmeci bányaiskolán bányászatot-kohászatot tanult. 1753-56 között gyakornokként bányafőfelőr a selmeci és a szomolnoki kincstári bányászatnál. 1756-1770 között a bánsági kincstári bányászatnál szolgált: 1756-60-ban Oravicán kerületi bányamérő Markscheider és az ottani bányaiskola tanára, 1760-61-ben h. bányamester, 1761-64-ben pedig bányamester Dognácskán, 1764-ben kerületi főbányamester Oravicán, majd 1764-70-ben a bánsági bányaigazgatóság és a bányabíróság ülnöke. 1770-72-ben a selmeci akadémia bányászati tanszékének tanára és vezetője. 1772-79 között a bécsi udvari kamara bányászati és pénzverészeti bizottságán teljesített szolgálatot tanácsosi, majd udvari tanácsosi rangban. 1778. augusztusától Itáliában tartózkodott betegszabadságon. A cs. Academia Leopoldino-Carolina tagja. Az OMBKE 1974-ben emlékérmet alapított tiszteletére. Delius műve az első rendszeres bányaműveléstan, amely a korábbi, empirikus-leíró jellegű művekkel ellentétben a bányászat egészét - a bányászati földtant, a bányaművelést, ércelőkészítést, bányagéptant és bányagazdaságtant - egységes rendszerbe foglalva, a kor tudományos színvonalának megfelelő egzaktsággal tárgyalja. Könyvét a XIX. század közepéig alapvetőnek tartották, nemcsak a német nyelvterületen, hanem Franciaországban is. Geológiai és kohászati munkássága is számottevő. Jelentős érdemeket szerzett, mint a bánya-és kohóügyek egyik legfőbb irányítója, a felsőmagyarországi és szatmári réz- és nemesfémtermelés újjászervezésében 1775-76. 1768-70-ben az ő javaslatára létesült és irányítása alatt épült föl a resicai vasmű. |